<<<< Vissza a cikk 1. részéhez
A legáltalánosabb sérüléstől kezdve, mint például egy alkarcsont törés, a legritkább és komplikáltabb patológiákig a leggyakoribb kérdés, amire az érintettek választ szeretnének kapni: Mennyi ideig tart, amíg felépülök? Mit tudok tenni, hogy minél hamarabb jobb állapotba kerüljek? A válasz még az elsőre általános sérülésnél se feltétlen olyan egyértelmű, mint azt szeretnénk, és ez csak tovább bonyolódik, mikor az alapvető életfunkcióinkat nagyban irányító szervünk vagy szerveink sérülnek. Az előző cikkből a gerincvelő komplex szerepét és az alapvető sérülésmechanizmust körvonalaiban megismerhették. A következő sorokban továbbra is a gerincvelő sérülés rehabilitációjával kapcsolatos fontos pontokat, lehetőségeket végig elemezve, a fent említett kérdések tükrében megyünk végig a gyógyulás képzeletbeli útján, folytatva a szubakut fázistól.
A rehabilitáció második szakasza még a fekvőbeteg ellátás része. A szakasz kezdetét a beteg terápiában való aktív részvételének jelentős javulása karakterizálja. Mikor a napi terápiás tolerancia eléri a 3 óránál magasabb aktív részvételt, a következő általános célok kerülnek perspektívába:
Önálló transzferek
|
Önellátás
|
Prevenció
|
Lokomoció
|
A személyre szabott célok elérésében egy professzionális csapat segíti a beteget, illetve hozzátartozóit. A rehabilitációs csapatot legtöbbször gyógytornászok, konduktorok, pszichológusok alkotják. A végső cél mindig az önállóság legmagasabb fokának elérése, továbbá a másodlagos egészségügyi komplikációkkal szembeni prevenció. Az ehhez vezető úton különböző terápiákkal, illetve eszközzel tudják a fent említett szakemberek a pácienseket végigsegíteni. Az említett diszciplínák a célok elérése érdekében a következő módszereket, illetve eszközöket alkalmazzák:
Gyógytorna
A hosszútávú fejlődéshez rendkívüli jelentősége van az ízületi mozgástartományok beszűkülésének megakadályozásában, továbbá az idő előrehaladtával azok folyamatos növelésében. Ennek érdekében a passzív, illetve az aktív asszisztált mozgások a mindennapi foglalkozások része. Továbbá mind a sérülés következményeképpen, mind a hosszú immobilizációból fakadóan az izmok ereje jelentősen gyengül. Erősítő gyakorlatok formájában az izomzat jelentős része folyamatos kondicionálásnak van alávetve. A funkcionálisabb célok felé haladva a felső végtagok használata, illetve a járás újratanulása – amennyiben azt a sérülés karakterisztikája engedi – a legfontosabb cél. A megfelelő mozgástartomány és az izomerő mellett az egyensúly, illetve a koordinált akaratlagos mozgás fejlesztése a két kritikus attribútum. A hagyományos terápiás metódusok mellett, mint például a PNF (Proprioceptív Neuromuszkuláris Facilitáció), vagy a párhuzamos korlátok között elvégzett gyakorlatok, ma már a robotika által nyújtott rehabilitációs eszközök segítik jelentősen a fejlődést.
A robotikáról bővebben a következő cikkben olvashatnak.
Konduktív terápia – Foglalkozásterápia
Ezen foglalkozások a mindennapi otthoni-, munka- és szociális környezetbe való re-integrációt segítik elő. Különböző segédeszközök használata mellet a cél orientált gyakorlatsorok ismétlésével a funkcionalitás kap jelentős szerepet. A fejlődés alapelve mind a gyógytorna, mind a foglalkozásterápia esetében az idegpályák visszaállításán alapszik. Ebben a kontextusban a „neuroplaszticitás” egy sokszor ismételt kifejezés, mely röviden az agynak, illetve az idegrendszernek a formálhatóságára utal.
A neuroplaszticitás szerepéről a gerincvelő sérülés esetében bővebben itt nézhetnek meg egy videót angolul.
Pszichológia
A gerincvelő sérülésből következő megváltozott képességek kétségtelenül nehéz kihívások elé állítják az érintetteket és családjukat. Kutatások jól bizonyítják, hogy a megfelelő helyzetértékelés és helyzetkezelés jelentősen segíti a sikeres rehabilitációt. 
Mint az már feljebb szóba került, a neuroplaszticitás egyik alapelve a megfelelő motiváció. Az általános elképzelésekkel szemben a kiegyensúlyozott tudatállapot, az akarni vágyás nem csak sztereotípikus közhely, amely segít a társadalmi re-integrációban, hanem bizonyítottan szükséges a megfelelő kémiai, hormonális egyensúly megteremtéséhez. A trauma feldolgozása nem csak a páciensnek okozhat nehéz pillanatokat, hanem az őt körülvevő embereknek is. A megalapozott felkészítés hozzájárul, hogy kontextust nyújtson a beteget segítő embereknek, ezáltal is megkönnyítve a fejlődés útját.
A következő cikkben részletesen olvashatnak a legújabb kezelési módszerekről és azok lehetséges alkalmazásáról a rehabilitáció utolsó fázisában.
